Sokan kérdezgetik, hogy miért jó maga egy ilyen kezelés, miben más, mint egy masszázs? Miért ez a legjobb? Nos, mivel én az LPG kezeléssel foglalkozom, ezért igyekszem nem a szubjektív véleményemet leírni, hanem a tényeket. Persze azért nem tudok kibújni teljesen a bőrömből, hiszen rajongok a munkámért, de rajta vagyok, hogy objektív legyek.
Hogyan fogyjunk?
Számos tényleg jó lehetőségünk van arra, hogy jobb formába lendüljünk. Elég belegondolni csak a rendszeres edzésre, a kontrollált étkezésbe. A futás, az edzőtermi izzadás, mind eredményre vezethet, és a legtöbbször vezet is.
Én abszolút támogatom ezeket a tevékenységeket, sőt, magam is rendszeresen sportolok. És pont ezért jöttem rá egy érdekes dologra: A két dolog, már mint az edzés és az LPG kezelés nem zárja ki egymást. Sőt. Olyan szerencsés helyzetben vagyok, hogy ez nem csak az én véleményem, hiszen egy fittness edzőt is a törzsvendégeim között tudhatok. 🙂
Miről szoktunk beszélni?
Számomra mindig izgalmas olyan emberekkel társalogni, akik szintén az egészséget, és a szépséget helyezik az előtérbe. Pláne, hogyha még hivatásszerűen ezzel is foglalkoznak. Ők tényleg objektíven meg tudják mondani, hogy mi a legjobb magában az LPG kezelésben.
Az első amit mondani szokott, hogy edzés helyett is és mellett is kitűnő. Ha nincs ereje, vagy kedve edzeni egy LPG kezelés segít karban tartani a testet.
Míg egy normál masszázsnál elsősorban a kényeztetésen van a hangsúly, addig itt igenis fiziológiai előnyökkel jár egy kezelés.
Ami azonban a leginkább fontos még a fittnessben dolgozó emberek számára is az a nyirokrendszerre gyakorolt hatása az LPG kezelésnek. Ez az, amit semmilyen edzéssel nem lehet helyettesíteni.
És ha már említettük a kényeztetést. Tedd a szívedre a kezed! Tényleg mennyire jó úgy jobb formába lendülni és egészségesebbé válni, hogy fekszel egy kényelmes masszázságyon, és relaxálsz. Minden fájdalom, erőlködés és izzadságcsepp nélkül.
Nagyjából ezek az objektív érvek arra, hogy mi a legjobb az LPG kezelésben, de persze szükség van szubjektív véleményre is. Éppen ezért, kérj tőlem egy időpontot! Találd meg, hogy Neked mi a legjobb benne.