Ugye Te is észrevetted, hogy egyre jobb az idő? Egyre többet süt a nap, és bizony általában 10 fok feletti a hőmérséklet. Amellett, hogy egyre jobb a kedvünk ez azt is jelenti, hogy ideje elkezdeni készülni a nyárra, a strandszezonra. Hogy ez mit is jelent? Azt, hogy közeleg a nyár, ideje készülni! Tarts velem!
Idő kell a „beachbody”-hoz!
A legtöbbünk télen egy kicsit elengedi magát. Pihen, ünnepel, kikapcsol. Ez teljesen természetes. Ahogy az is, hogy amikor már nem 2-3 réteg ruhát veszünk fel, akkor fontosabb, hogy ne legyen rajtunk 2-3 felesleges kiló. Ilyenek vagyunk, szeretünk tetszeni, és jó formában lenni. Ahogy az élet minden területén, itt is fontos, hogy ne az utolsó pillanatban kezdjünk el kapkodni, sietni, hanem már hamarabb, szépen tudatosan készüljünk fel. Számos lehetőségünk van ugyanis…
Hogyan kezdjünk bele?
Első körben gyere el hozzám egy LPG kezelésre! Azért ezt javaslom elsőre, mert ez könnyed átvezetés a későbbi edzések előtt. Mivel itt nálam fekszel a masszázsasztalon, és míg relaxálsz, addig az LPG gép segítségével folyamatosan aktivizáljuk a mélyen lerakódott zsírsejteket, Ezek bekerülnek a nyirokrendszerbe és távoznak a szervezetedből. Ennek eredménye, hogy sokkal feszesebb lesz a bőröd és a narancsbőrnek is búcsút inthetünk. Mindezt egyetlen könnycsepp nélkül. A változás látványos sokaknak már nagyon hamar, de általában 5 alkalmat szoktam javasolni, mert akkor mindenkinél szembetűnő az előrelépés.
A folytatás
Ha valami bevált, akkor azon felesleges változtatni. Az LPG technológia olyan orvosilag bizonyított eljárás, amelyet nem érdemes félbehagyni, csak azért mondjuk, mert elkezdesz edzeni. Az egyik legrégebbi vendégem (akire gyakran hivatkozom) fitness edző. Ha valaki, hát Ő aztán tényleg jó formában van az év szinte minden napján. Mégis rendszeresen jár hozzám, mert elmondása szerint remekül kiegészíti az edzéseket. A ráadás arckezelésről már nem is beszélve… 🙂
Szerintem is mindig érdemes edzeni, odafigyelni az étkezésre, de vagy ezekkel együtt, vagy ezek nélkül az LPG kezelés elengedhetetlen. Éppen ezért ne is húzzuk az időt, és jelentkezz be hozzám! Garantáltan jól fogod érezni magad, és az eredmény sem marad el. Ne feledd: Közeleg a nyár, ideje készülni!